2009. november 23., hétfő

Mari Boine

2009. November 06, Millenáris Teátrum


"A természet az istenem, a vezetőm és a javítóm. A természet annak a tükre, ami mindannyiunkban megtalálható. Ha nem köt
ődnék a természethez, akkor elvesznék.” mondja Mari Boine.
Norvégia északi, lapföld szülöttje, aki a számi népcsoport hagyományait próbálja átadni azoknak akik be tudják fogadni. Ô a saját népének hagyományait követi mindennapjaiban és eltökélte, hogy a mai zenei nyelven keresztül megmutatja azt a világnak is.
Többször láttam már elôadni de újra és újra meglepetéseket okoz a teljes átszellemültsége és az ôsei sámánhite.
Az új lemezét még nem hallottam, ezért érdekelt mit tudott változtatni az eddigi hangzásán. Sajnos egy nagyon pörgôs és erôs régi szám után egy euroviziós pop számmal folytatta. Majd megint következett egy zseniális rituális ôrület, majd megint egy pop szám. Nem ballada hanem egy szar popszám. Már akkor sejtettem, hogy az új lemez felejtôs, de van annyi jó száma az elôzôkön, hogy végig játszanak egy jó koncertet. Majd kiderült, hogy azért tartogatnak az új lemezen is meglepetéseket. Elkezdett Ole Jom Myklebust trombitás olyat énekelni mint a marokkói berberek, majd rákezdett Georg Buljo és végül Mari Boine is, és megmutatták mire képesek. Majd leestem a székrôl - igen a székröl - mostanában ez a szokás székrôl kell nézni a koncerteket.
Nagyon érdekes, hogy a Norvégiából érkezô zenekaroknak van egy messzirôl kivehetô stilusa, amelyet szerintem nem lehet utánozni. Ezt elôször természetesen Jan Garbareknél lehetett észrevenni majd Nils Petter Molvaer és a többi zenésznél. Mari Boine zenekara is el tudott jutni egy ilyen repetitiv, lüktetô elektronikával szétszabdalt lüktetô ritmusig, majd az ô természetfeletti hangjával át is tudott lápni rajta. Zseniális amit mûvel a nagymama. Közben különbözô madarak életérôl beszélt, majd elénekelt hozzá egy gyönyörû északi balladát. Zseniális este volt az embert el tudta varázsolni a szürke mindennapok után. 2-3 szám kivételével teljesen tökéletes volt a repertoárja, de mondjuk az új lemez szerintem CD-én nem szól nagyot. Gyengécske. De azért várjuk a következôt.

Fellépő zenészek:
Mari Boine - ének, Svein Schultz - basszusgitár, Gunnar Augland - dob, Ole Jom Myklebust - trombita, Georg Buljo - gitár

Zenei élmény: 9+
Hangosítás: 10
Koncert helyszín: 9

2009. augusztus 17., hétfő

Primal Scream

2009.08.14., Péntek, Sziget, Nagyszinpad



Soha nem volt a kedvenc zenekarom, de már nagyon
vártam, hogy egy koncerten összefussak velük, mert a mai zenekarokkal ellentétben a Primal Scream tud koncertet adni. Nem is csalódtam, mert olyan profin és keményen játszottak, hogy az utánnuk lévő "zenekarok" nyugodtan áttelepülhetnének már a dance arénában, mert szerintem igy kell Rock'n'Roll-t játszani. Az életutjuk során, belekóstoltak egy csomó stílusba és nagy biztonságban kezelik és ötvözik őket. Nekem koncerten az XTRMNT lemez anyaga tetszett legjobban, mert belemásztak kicsit elektronikusabb, széttorzítottabb hangok irányában. Már-már Sonic Youth jutott sűrűn eszembe. A számok címeit továbbra sem tudom megjegyezni, de sok ismerős dalt játszottak az életművűkből. Tőlem jöhetnek jövőre is. Inkább mint a fos prodidzsáj meg a többiek.


Zenei élmény: 10
Hangosítás: 9
Koncert helyszín: 9

Miles from India

2009.08.11., Kedd, Sziget, Világzenei szinpad, 20:00


Bevallom nem halottam erről a lemezről eddig, de azért hál'istennek időben észrevettük. Szerintem nem volt meghírdetve rendesen. Ez az év legjobb koncertje volt és egy darab plakátot nem láttam róla.
Na mindegy a lényeg az, hogy ez a projekt Miles Davis még élő zenészeinek, egy dupla lemeznyi összezenélése, fele-fele arányban amerikai és indiai zenészekkel. Ez azért fontos, mert sok indiai zenésszel játszott, de mi nem nagyon ismerjük őket. A lemezen 34 zenész szerepel, természetesen a koncertre olyan nagy ágyúkat mint John Mclaughlin vagy Chick Corea nem tudtak elhívni, ezért maradt a Montreuxi Jazz fesztivál fellépőlistája. Hogy tovább ne ragozzam ezek a muzsikusok, mind saját hangszerük nagymesterei és megidézték nekünk mesterünk Miles Davis szellemét és természetesen a híres GROOVE-ját. Hát beszartunk mindannyian akik ott voltunk.


Fellépő zenészek: Nicholas Payton – trombita, Adam Holzman – billentyűs hangszerek, Darryl Jones – basszusgitár, Rudresh Mahanthappa – altszaxofon, Badal Roy – tabla, U. Shrinivas – mandolin, Ndugu Chancler – dob, Vince Wilburn – dob, V. Selva Ganesh – khanjira, Hidayat Khan – szitár, V.K.. Raman – fuvola, ének

Zenei élmény: 10
Hangosítás: 10

Koncert helyszín: 10

2009. április 9., csütörtök

Skip "Little Axe" McDonald feat. Bernard Fowler, Doug Wimbish and Keith LeBlanc (USA)

2009.04.06., Hétfő, A38 hajó


Már nagyon vártam a találkozást a kedvencekkel, akikre valamikor a 90-es évek elején figyeltem fel akkor még TACKHEAD név alatt alkottak. Egy kicsit utánnanézve kiderül, hogy ők már 1973-ban találkoznak amerikában, de csak a 80-as évek végén, Adrien 'mágus' Sherwood-al való találkozás után költöztek Angliába és kezdtek dub-funky lemezeket készíteni. Adrien Sherwood létrehozta a On U Sound kiadót és azóta is dub lemzeket készít, amiben mindhárman sokat segítettek. Azóta voltak már Little Axe is, és további szóló és más zeneakarokban zenélnek, megszámlálhatatlan lemezen. Szóval nem akármilyen múltú zenészeket vártunk főleg, hogy a múltkori koncert a hajón hibátlanra sikerült. Most sem voltunk 150-nél többen, de legalább elfértünk.


Szerintem nem voltam egyedül aki meglepődött, amikor megjelent a szinpadon Skip McDonald (60 éves) nagyon leharcolt állapotban egy kicsit túlalapozva (pálinkázásról hallottunk). Szerintem benyomott nem kicsit, de a 30-40 éves szinpadi rutin azért működött. Az sem véletlen, hogy Doug Wimbish vette át a vezér szerepét és végig ő irányított. A koncertet a másik öreg róka Keith LeBlanc kezdte egy dobszólóval csak úgy bemelegítésképpen. Na őt sem lehetne összeírni, hogy hol nem játszott. Majd feljött Doug Wimbish (53 éves) basszguru a kütyüjeivel és a 10 lábpedáljával, majd feltámolygott a mester is és elkezdődött az őrület. A dobos nagyon alázatosan végig dolgozta a koncertet mint egy gép. Hihetetlen precizen dobol a fickó, azt hiszem ő is 60-at tapossa. Szerintem Doug ezekben a zenekarokban éli ki a kisérletező kedvét, még a kutyája hangját is hozta és mindenféle zajokat, háttérzenéket és a back vokál hangokat, ugyanis Bernard Fowler (énekes) nem jött el a csapattal. Élőben nekem inkább Tackhead-ra emlékeztettek, mert sokkal zúzósabb, funkysabb és zajosabb volt mint a blues-os little axe. Egyszerű a recept vegyél egy kis Adrien Sherwood féle alapzajokat egymásra majd az egész alá egy finom dubos Keith LeBlanc dobot, majd erre Doug gyomorszaggató min. 10 pedálon átkevert funkys basszfutamait és énekhangját majd Skip bluesos finom gitárjátékát. Természetesen a közönség tátott szájjal figyel, mert ilyen egyveleget ilyen finoman harmóniában tartani nem sokan tudnak. Jobban örültem volna ha az öreg nem nyom be ennyire, de nem panaszkodhatom, mert amilyen szar koncertek vannak mostanában ahhoz képest nagy felüdülés volt végre az öreg mestereket hallgatni. Remélem szeretnek idejárni és minnél előbb viszajönnek, nemcsak pálinkázni.

Skip McDonald - ének, gitár, Keith LeBlanc - dob, Doug Wimbish - bassz, ének, elektronika

Zenei élmény: 9 +
Hangosítás: 9

Koncert helyszín: 10

2009. február 23., hétfő

Touch & Punkt Live Remix feat. Sidsel Endresen (DK, H, ISL , N, UK)

2009.02.21., Szombat, Trafó


A művészek régi vágya mások műveit újraértelmezni ez volt az alapkoncepciója ennek a dupla koncertnek is. Bugge Wesseltoft elég sűrűn jár errefelé és már hozzászoktunk, hogy ő önmagát remixeli újra élőben itt a koncepció az volt, hogy egy csapat játszik 1 órát és videózik majd a következő csapat ugyanebből a hangokból kiindulva ujraértelmezi az előzőek zenéjét. Nem rossz ötlet, de azért nem annyira újszerű.

Az első 40 percben Hildur Gudnadottir (leginkább a Mum és a Pan Sonic zenekarokkal való együttműködései okán ismert) játszott csellón, amelyet legalább 6 torzitópedállal látott el majd ezt keverte meg háttérzenének BJNilsen (S) laptopon. Egy minimalista, repetitiv kellemes hangmintákon hullámzó csellóhang lett a végeredmény különböző szürreális háttérzajokkal. Szóval rá lehetett feküdni a hanghullámra és ringatózni rajta. Kivéve amikor a túlvezérelt hang miatt néha leestünk róla. Sokszor bebúgott és ez az érzékeny fülemet azért zavarta. Nem értettem, hogy a keverő fiatalemberét miért nem. Le kellett volna egy kicsit halkítani, ennyi. Utánna következett Szalóki Ági 10 perces népdal átköltése. Egyszerűen zseniális volt. Nagyon nehéz hangszerek nélkül ilyen szépen énekelni. Sidsel Endresen gyorsan beült elénk meghallgatni. Láthatóan nagyon tetszett neki.

15 perc szünet után a következő zenei stáb a felvett 50 perces hangmintákkal szórakozott és Sidsel Endresen énekesnő improvizált rá. Jan Bang és Erik Honoré kapta szét élőben a hangsávokat és illesztette mesterien össze. Nem sok minden maradt az ereditiből, de nagyon finom irányba mozdították el, sűrűn lüktető ritmusokba és zörejekké. Sidsel a maga szokásos artikulált hangjaival adott hozzá sokat. Zseniálisan csinálták. Nekem ez a rész sokkal halkabb volt mint kellett volna. De ez megint a magányügyem. Egész jól sült el a dolog. Remélem látjuk még őket errefelé.

A videósok pedig ujra felvették a múlt koncert hátterével az újabb koncertet, azt pedig vissza vetítették. Vagyis a múlt és a jelen együtt jelent meg audió és vizuális értelemben is. Érdekes.

BJNilsen (S) - elektronika Hildur Gudnadottir (ISL) - cselló John Aitchison - realtime videó (45’) Szalóki Ági szóló (10’)
Live Remix (N):
Sidsel Endresen - ének, Jan Bang és Erik Honoré - elektronika HC Gilje (N) - realtime videó

Zenei élmény: 9
Hangosítás: 8

Koncert helyszín: 9

2009. február 20., péntek

Five Corners Quintet (FI)

2009.02.12. Csütörtök, A38 hajó


Elszoktam az éjfél környéki koncertektől, de azért a finneket kivártuk. Igaz már elég jó hangulatban. Nem hallottuk, hogy elkezdtek. Ekkor döbbentünk rá, hogy kegyetlenül alá van keverve a zenekar és ez a halk háttérzene meg is maradt a koncert végéig. Az okát nem értjük, de már mindegy ezen keseregni. A koncert második felében sikerült előre vergődni és meggyőződni újra róla, hogy ezek nagyon komoly jazz zenészek. Nem lepődnék meg, ha mind jazzkonzira járt volna. Elsőre Teppo Mäkynen dobos érdekes témái ütötték meg az ember fülét utánna pedig Jukka Eskola trombita szólói. Van pesten is egy pár jó trombitás, de ez a gyerek más szinten fújja. A zenekar mellőzte az elektronikát, de ennek ellenére érdekes hangulatot teremtettek. Az előző kb. 2 évvel ezelőtti koncerten még jobbat mind most.

Five Corners Quintet:
Jukka Eskola - trombita, Timo Lassy - szaxofon / fuvola, Mikael Jakobsson - zongora, Antti Lötjönen - bőgő, Teppo Mäkynen - dob, Tuomas Kallio - vezényfőnök

Zenei élmény: 10
Hangosítás: 8
Koncert helyszín: 9

2009. február 12., csütörtök

Nouvelle Vague koncert

2009.02.01. Vasárnap, A38 hajó


Szeretem ha egy koncerten lenyűgöznek. Azt is szeretem ha egy koncertről úgy jövök el, hogy mégegyszer akarom látni az együttest.
Nem tudom a számok sorrendjét, csak azt hogy amit játszottak mind erős szám volt. Marc Collin és Olivier Libaux alkotta Nouvelle új énekesnőkkel jelent meg Budapesten: Marianne Elise-zel és Nadeah-val. Legalábbis ezt írja a hivatalos oldal. Viszont én már ebben a fölállásban láttam őket 2008-ban a Volt Fesztiválon is és szerintem Nadeah-nak és Melanie Pain-nek hívják őket (attila: szerintem is!). De ha ezt a kérdést elhanyagoljuk, leszögezhetjük, hogy bárki is volt a két „új” énekesnő, mindenképpen telitalálatnak számítanak. Játékosak, erotikusak, de mindenképpen őrültek. Egyikük így, a másikuk úgy... Melanie vicces, kedves, játékosan szép. Nadeah pedig erotikus, vonzó és ezt nagyon tudja, emiatt könnyeden játékos. Two man show!!!
Sok szám hangzott el az eddig megjelent lemezeikről (Nouvelle Vague, Bande Apart, Late Night Tales, New Wave, Hollywood - Mon Amour). Hallhattuk Lords of the New Church : Dance With Me-jét, Billy Idol Dancing With Myself-jét (a twomanshow keretében fantasztikus koreográfiával, néhol kicsit ABBA-san), Joy Division Love will Tear us Apart-ját, The Clash Guns of Brixton-ját. Megdolgoztatták a közönséget Dead Kennedys Too Drunk to Fuck-jánál és a The Specials Friday Night, Saturday Morning-jában. Nadeah tündöklött a The Cramps Human Fly-jában, Bauhaus Bela Lugosi's Dead-jében. Aggódhattunk is érte, hogy ki ne essen a közönség kezeiből. Újdonságként elhangzott a Depeche Mode Master and Servent-je, a Violent Femmes Blister int he Sky-ja és a ráadásban a Eurytmics Sweet Dreams-je.
Kétszer tapsoltuk vissza őket, de jöhettek volna többször is! Bár úgy mentem a koncertre, hogy harmadszor már nem nézem meg őket, de most már biztos vagyok benne, hogy megfogom!
Talán legközelebb nem marad el a Tuxedomoon In a Manner of Speaking-je... ez volt az egyetlen hiba a koncerten...

Borsos Erika


Zenei élmény: 10
Hangosítás: 9
Koncert helyszín: 9

2009. január 30., péntek

Grace Jones - Hurricane

2008 Wall Of Sound

Ezt is megértük az űrnagyi újra kiadott egy zseniális lemezt és nem akármilyet. Amikor először hallottam tudtam, hogy a kedvenc lemezem lesz, gyorsan meg is vettem. A kis füzetben meglepetésemre nem akármilyen neveket találtam többek között: Sly Dunbar és Robbie Shakespeare (Sly and Robbie) ritmuszekció továbbá Brian Eno, Tricky, Tony Allen csak az ismertebbek közül. Szóval a nagyi nem bízta a véletlenre. 
Szerencsésen meglovagolta a retro '80-as hullámot csakhogy ő meg is élte azt és nem is akárhogyan, ha jól tudom New York-ban vészelte át popdívaként. 
A lemez a This is elektropop számmal indít és kiderül, hogy a dívanagyi hangja az évek során nem kopott cseppet sem. Nekem már ez a szám slágergyanus de erről a lemezről legalább 3 számot egyből felraknák az első 10-be.
A lemezen vannak lasabb számok is de azok is nagyon erôsek ilyen a William's Blood és az I'm Crying (Mother's Tears), ahol szerintem az anyjáról énekel, gospeles beütésekkel. 
De a nagy kedvenc, amely már nem a múlt hanem a jelen a Corporate Cannibal, amelyről a kislemez is készült, ha jól tudom. A nagy kedvencem, egyszerűen zseniális. Először azt hittem ebbe turkált bele Tricky mert nagyon rá jellemző ritmusképletekkel dolgoztak, de nem. Le a kalappal a Grace Jones, Mark Van Eyck, Adam Green és Ivor Guest szerzőknek. Ez annyira beégett az agyamba, hogy egész nap ezt fütyültem. Szerintem ez volt a 2008-as legjobb száma.
A Well Well Well egy teljesen 80-as évek szám de nagyon rendben van, olyan new wave-en poppos. Nagyon emlékeztet a régi Grace Jones lemezekre. 
A címadó dal a Hurricane már nagyon is mai, mert ebben énekel pl. Tricky- is és ebben dobol Fela Kuti híres dobosa Tony Allen hát nagyon eltalálták ezt is. Ezt nevezném elektropopnak nagyon mély basszusokkal olyan dubsteppes-trickys, szóval meghatározhatatlan.
A Love You To Life újra a régi időkre emlékeztet mai hangszereléssel a Sunset Sunrise pedig egy jó pop dal. 
Befejezésképpen pedig a nagyon erős Devil in My Life, amely nem lepne meg ha saját magáról szólna, mert ahogyan elnézem a szupernagyit nem lassított az évek során pedig már a 60-at közelíti. Gondolom a keménydrogokról már leszokott, de extravaganciája és a hangjának varázsá egy cseppet sem vesztett erejéből. Ettől csináljon valaki jobb lemezt idén le is fogom emelni a kalapom előtte.

Zenei élmény: 10