Már nagyon vártam a találkozást a kedvencekkel, akikre valamikor a 90-es évek elején figyeltem fel akkor még TACKHEAD név alatt alkottak. Egy kicsit utánnanézve kiderül, hogy ők már 1973-ban találkoznak amerikában, de csak a 80-as évek végén, Adrien 'mágus' Sherwood-al való találkozás után költöztek Angliába és kezdtek dub-funky lemezeket készíteni. Adrien Sherwood létrehozta a On U Sound kiadót és azóta is dub lemzeket készít, amiben mindhárman sokat segítettek. Azóta voltak már Little Axe is, és további szóló és más zeneakarokban zenélnek, megszámlálhatatlan lemezen. Szóval nem akármilyen múltú zenészeket vártunk főleg, hogy a múltkori koncert a hajón hibátlanra sikerült. Most sem voltunk 150-nél többen, de legalább elfértünk.
Szerintem nem voltam egyedül aki meglepődött, amikor megjelent a szinpadon Skip McDonald (60 éves) nagyon leharcolt állapotban egy kicsit túlalapozva (pálinkázásról hallottunk). Szerintem benyomott nem kicsit, de a 30-40 éves szinpadi rutin azért működött. Az sem véletlen, hogy Doug Wimbish vette át a vezér szerepét és végig ő irányított. A koncertet a másik öreg róka Keith LeBlanc kezdte egy dobszólóval csak úgy bemelegítésképpen. Na őt sem lehetne összeírni, hogy hol nem játszott. Majd feljött Doug Wimbish (53 éves) basszguru a kütyüjeivel és a 10 lábpedáljával, majd feltámolygott a mester is és elkezdődött az őrület. A dobos nagyon alázatosan végig dolgozta a koncertet mint egy gép. Hihetetlen precizen dobol a fickó, azt hiszem ő is 60-at tapossa. Szerintem Doug ezekben a zenekarokban éli ki a kisérletező kedvét, még a kutyája hangját is hozta és mindenféle zajokat, háttérzenéket és a back vokál hangokat, ugyanis Bernard Fowler (énekes) nem jött el a csapattal. Élőben nekem inkább Tackhead-ra emlékeztettek, mert sokkal zúzósabb, funkysabb és zajosabb volt mint a blues-os little axe. Egyszerű a recept vegyél egy kis Adrien Sherwood féle alapzajokat egymásra majd az egész alá egy finom dubos Keith LeBlanc dobot, majd erre Doug gyomorszaggató min. 10 pedálon átkevert funkys basszfutamait és énekhangját majd Skip bluesos finom gitárjátékát. Természetesen a közönség tátott szájjal figyel, mert ilyen egyveleget ilyen finoman harmóniában tartani nem sokan tudnak. Jobban örültem volna ha az öreg nem nyom be ennyire, de nem panaszkodhatom, mert amilyen szar koncertek vannak mostanában ahhoz képest nagy felüdülés volt végre az öreg mestereket hallgatni. Remélem szeretnek idejárni és minnél előbb viszajönnek, nemcsak pálinkázni.
Skip McDonald - ének, gitár, Keith LeBlanc - dob, Doug Wimbish - bassz, ének, elektronika
Zenei élmény: 9 +
Hangosítás: 9
Koncert helyszín: 10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése