2008. november 30., vasárnap

Erik Truffaz Indian Project, Chalaban

2008. november 25,
Gödör Klub, Budapest


Erik Truffaz – kedvenc zenészeim egyike – újra nálunk. Most pihen a zenekara ezért mindenki szóló projektekben nyomul. A svájci trombitás járja a világot és most éppen egy indiai zenekarhoz asszisztál. Mivel az utóbbi időben az A38 hajón léptek fel ezért meglepődtünk, hogy most a Gödörben játszanak, ugyanis a helyszín köztudottan szarul szól. Mindenesetre optimistán indultunk az estének – nem kellett volna. Az indiai trió (zongora-tabla-ének) nagyon szépen indított, majd erre finoman rájátszott Truffaz, viszont egy nagyon nagy fátyol volt a hangon, olyan, amely szinte mindent letompított. Egyedül az ének hang és a trombita jött ki tisztán, a többi sajnos nem. Azonban ezek sem tudtak áttörni a tömeg morajlásán, ugyanis a közönség fele beszélgetni jött aznap este. Többször szólt Erik Truffaz, csend kéne ehhez a zenéhez, a tömeg ellenben egyre hangosabb lett. A zenét senki sem ismerte a "Benares" lemezről, ugyanis aznap érkezett Pestre. Amit hallottam belőle nagyon érdekes zongora-tabla odavissza játékkal kezdődött, majd később erre énekelt a varázslatos hangú és nem utolsósorban gyönyörű indiai énekesnő. Truffaz csak itt-ott fújt rá majd a koncert második felében egyre gyakrabban – injektálva ismertebb dallamokat más lemezeiről. Nagyon ígéretes koncertnek indult, ellenben a közönség és a hangosítás hazavágta az estét. Igaz a Chalaban utózenekar mentett rajta valamit, mert egy nagyon jó koncertet adtak. Remélem a következő koncertet az A38-on fogjuk hallani.

Az utózenekar a Chalaban nevű Marokkói-magyar zenekar volt, akik sokkal jobban szóltak, persze a kisszinpadon és nagyon jól is játszottak. Gnawa (Gnaoua) zene volt az alap és erre játszottak rá bass-dob-gitár, továbbá dzsembe és cajoun hangszereken és szaxofonon. A frontember Said aki hagyományos marokkói guembrin, lanton játszott és énekelt. Mindenkinek, ajánlom nagyon jó kis zene.

Erik Truffaz Indian Project:
Malcolm Braff - zongora, Indrani Mukherjee - ének, Apurb Mukherjee - tabla, Erik Truffaz - trombita

Zenei élmény: 8
Hangosítás: 5
Koncert helyszín: 6

2008. november 17., hétfő

Habib Koité & Bamada Mali

2008.11.11. Kedd 19:30
Művészetek Palotája

A koncert a Fesztivál Szinház teremben volt megtartva és azt kell, hogy mondjam ettől jobb és kellemesebb koncerteremben még nem ültem. Igaz ilyen zenére inkább táncolna az ember, de ezen kívül más kívánsága nincs. A hangosítás tökéletes. Első hallásra csakis Meyer Sound lehet a tettes és mivel Marton László szervezi a világzenét gondolom az is, mert a szigeten a Világzenei szinpadot is ezek a hangrendszerek teszik élvezhetővé. Szóval a koncert a lehető legjobb előjelekkel kezdődött. 
Habib Koite és zenekara nagyon lazán kezelték a lehetetlen helyzetet vagyis azt, hogy ülö nézőknek kell afrikai zenét játszani. Gondolom voltak már hasonló helyzetben eleget. Nagyon hasonlított a ritmusszekció az afrobeat-re, de sokkal puhább de ugyanolyan lüktető és monoton. Erre gitározik, énekel rá Habib és erre játszik rá Mali élő legendája Kélétigui Diabate balofon-hegedűs továbbá egy további ütős és gitáros. Mivel nem ismerem Habib életművét ezért számokat nem emelnék ki, de kellemes hangja és gitárjátéka egyedivé teszi zenéjét. A zenekar aki kiséri vagyis a Bamada pedig összeszokottan kiséri és egésziti ki zenéjét. 
A frisesség és az ősi Mali tradició megfér szépen egymás melett ez Habib varázsa. Sok számot az új Afriki lemezről játszottak, amit sajnos 4600 ft-ért akartak eladni, ami ma nagyon sok egy lemezért. 3600-ért meggondoltam volna. nem értem miért kell bolti áron árulni egy koncert helyszínen. Gondolom nem sok fogyott belőle.
Nagyon kellemes este volt remélem nemsokára újra hallani fogjuk őket mondjuk a szigeten. 

Habib Koité - ének, gitár, Boubacar Sidibe - ének, gitár, harmonika, Kélétigul Diabate - balafon, hegedű, Abdou Wahab Berthe - basszusgitár, kamele n'goni, ének, Mahamadou Kone - ütőhangszerek, Soulaymane Ann - dob

Zenei élmény: 9
Hangosítás: 10
Koncert helyszín: 10

2008. október 20., hétfő

Meshell Ndegeocello

The World has made me the man of my dreams

Végre megszereztem nagy kedvencem legújabb lemezét, de első meghallgatásra nem dobtam nagy hátast tőle. Meshell szerintem eddigi legrosszabb lemezét adta ki. Rengeteg zenésszel és rengeteg kisérletezéssel. Gondolom ez a sok zenész nem ácsorgott együtt egy stúdióban hanem sávonként vették fel ki-ki a saját stúdiójában. A végén pedig Meshell otthon átkeverte az egészet. Az első jó szám, ami persze szubjektív, az ötödik a Lovely Lovely. Nem véletlen, mert ebben a számban van végre dobos az eddigieket számítógéppel keverték ki. Innentől kezdve egész jó a lemez, nem is értem az első 4 számot miért rakták rá. Innentől olyan pszichodelikus future jazz-funk vagy mi a túró. Shirk egy világzenei darab Oumou Sangare afrikai énekével és Herve Samba és Pat Metheny gitárjátékával. Az Article 3 pedig egy gyorsabb téma de szerintem az arányok elvesztek a számban. A Michelle Johnson cimű szám egy dögös funk szám olyan Tricky-sen homályos. A Solomon egy downtempós funk szám nagyon dögös Meshell basszszólamokkal és háttér textúrákkal. Sokszor érzem, hogy pl. Pat Metheny közrejátszik a lemezen és dal szerző is több helyen sajnos, mert nem nagyon csípem olyan 'józan' a zenéje, szerintem nem illik ide. Nem tudom mi történt Meshell-el, valószínű szült ha a dalszövegek róla szólnak, mert egy kicsit szétesett a zenéje. Az egész lemezzel ez a bajom, valahogyan nem áll össze. Pedig van rajta egy csomó jó szám, de ugyanennyi szétesett is. Eléggé elfogult vagyok Meshell-el kapcsolatban, úgyhogy az egész mondanivalóm az ő életművéhez viszonyítható, mert azért ő lerakott már egy pár jó lemezt. Gondom volt a hozzáállásával a Szigeti nagyszinpados fellépésénél is vagy 2 éve, amikor valami miatt kiverte a hisztit és mi rajongók ittuk meg a levét. Én mindenesetre várom a következő lemezt.

Zenei élmény: 8+

2008. október 12., vasárnap

Lantos Zoltán' Mirrorworld és Eivind Aarset (H, N)

2008.09.19. Péntek 19h, Közraktár-sátor, MOL Jazz Fesztivál

Nagyon kíváncsian vártam a Mirrorworld koncerjét, mert Lantost és zenekarát már évek óta nem láttam, halottam. Tudtam, hogy új dolgokkal kisérletezik és érdekelt Aarset mit tud hozzárakni az új anyaghoz. Lantos zenekara érdekes zenei világot képvisél egyre nyitottabbá válnak a modernebb hangzáshoz persze a hagyományos magyar folklór és jazz fúziójával. Néha idegennek tünt Zoli hegedűjátéka a lüktető groovosabb zenéhez, de meglepően finom dolgokat raktak össze. Még egy Drum and Bass-es alapú számot is lejátszottak amihez szépen igazodott Aarset szuprszónikus gitárjátéka. Volt egy szám amelyet szerintem direkt neki irtak és Horváth Kornéllal játszotta. Nagyon tetszett. Nem tudtam eldönteni, hogy elég sok helyet hagytak a vendégnek vagy nem, de ahol alkalma volt ott nagyon odarakta magát. Összességében nagyon élveztem.

A zenekar tagjai: Lantos Zoltán - hegedűk, Kaltenecker Zsolt - zongora, Barcza Horváth József - basszusgitár, bőgő, Horváth Kornél - ütőhangszerek, Dés András - ütőhangszerek, Eivind Aarset - gitár

Zenei élmény: 8+
Hangosítás: 8
Koncert helyszín: 7

Eivind Aarset Quartet (N)

2008.09.18., Jazzhajó, Mol Jazz Fesztivál, 23h

Ez  a koncert még szeptember közepén volt, de idekívánkozott. A norvég gitáros a nagy kedvencem Nils Petter Molvaer együttesében állandó tag, de rengeteg szóló fellépése van és több mint 150 lemezen hallható. Ez valószínű a speciális gitárjátékának köszönhető, amelyet rengeteg effektel torzít és gondolom rengeteg zenekar szeretné alkalmazni saját lemezein. Az este folyamán összefutottam volt szomszédommal Lantos Zoltánnal aki szintén meghívta a másnapi koncertjére. 

Aarset a negyedik szólóalbuma (Sonic Codex) után érkezett hozzánk az együttesével és Hakon Kornstad vendég szaxofonossal. Hakon kezdte a koncertet egy  20 perces szólóval, amelyben hangmintákat vett fel és azokra építette fel a számait élőben. Majd jöttek a többiek és hozták a kötelezőt. Hihetetlen jól szóltak még egy ilyen üres hajó belsőben is. Nagyon friss zenét játszottak. Természetesen nem próbálom meg leirni a hallottakat, de a norvég zenekarok mostanában teljesen letaglóznak. 

A zenekar tagjai:
Eivind Aarset - gitár, elektronika, ütőhangszerek
Hakon Kornstad - szaxofon
Audun Erlien - bőgő, elektronika
Wetle Holte - dob, dobprogramozás

Zenei élmény: 10
Hangosítás: 9
Koncert helyszín: 7

2008. október 11., szombat

New Jazz Update 2008

2008.10.10. Budapest, Millenáris Teátrum

Tegnap norvég zenei estet tartottak a Millenárison. Már évek óta meglepetés zenék érkeznek északról, de Bugge Wesseltoft nem számít annak, mivel elég sűrűn jár errefelé. Nemrég pl. Sidsel Endresennel és Eivind Aarset társaságában a Trafóban az akkor kiadott közös lemezükkel. Azt, hogy mi történik másképp Norvégiában, mint máshol a világon nem tudom, de jól van ez igy.

Most 4 felállást láthattunk:
1. Beady Belle (N)
A beharangozóból itélve nem vártam valami sokat ettől a zenekartól. De kellemesre sikerült a Belvedere lemezt bemutató koncertjük. Az énekesnő mellett a slide gitáros fickó Ry Cooder-es zenei textúrái tetszettek. 
A zenekar tagjai: Beate S. Lech - ének, Marius Reksjö - nagybőgő, basszusgitár, Erik Holm - dob, dobprogramozás, Jorn Oien - billentyű, Geir Sundstol - akusztikus gitár és steel gitár
Zenei élmény: 8

2. Bugge Wesseltoft Solo (N)
Újra varázsolt a szemüveges mjuzik guru és ez még csak a kezdet volt, mint kiderült. Hihetetlen tehetség a fickó. Nem tudok embert, aki élőben ennyire tudná használni az elktronikát.
Zenei élmény: 9+

3. Humcrush feat. Sidsel Endresen (N)
Sidsel hangját hangszerként kezeli ezzel együtt most nem mindig állt össze a zenekarral. Nekem nagyon zaklatott volt a koncert és csak ritkább pillanatokban állt össze a dolog. Mindenesetre az utolsó jam sessionon kiderült, hogy azért tudnak ők zenélni.
A zenekar tagjai: Sidsel Endresen - ének, Stale Storlokken - billentyűs hangszerek, Thomas Stronen - dobok és elektronika
Zenei élmény: 8
4. Mungolian Jet Set feat. Bugge Wesseltoft (N)
Bevallom nem néztem utánna a norvég DJ párosnak (Knut Saevik és DJ Strangefruit), pedig lett volna mit, ugyanis elég sok ismert remixuk és lemezük van. Szóval letaglóztak mindenkit aki ott maradt. Minden előbbi zenekarból beállt valaki játszani a végén Sidsel Endresen is. Úthenger. Valamit be kellene szerzni tőlük igaz ez nálunk nehéz lesz.

Zenei élmény: 10
Hangosítás: 9
Koncert helyszín: 8